Székelyné Kőrösi Ilona Székelyné Kőrösi Ilona

 

 
SZÉKELYNÉ KŐRÖSI ILONA
 
Művelődéstörténész, főmuzeológus
 
 
Székelyné Kőrösi Ilona
 
 
 
Kiskunhalason született, 1953. december 18-án. A kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett 1972-ben, majd Budapesten folytatta Eötvös-kollégistaként egyetemi tanulmányait. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán történész és népművelési előadói (1977), majd etnográfus (1981) és heraldikus (1994) diplomát szerzett. 1977-től a Katona József Múzeum munkatársa, ahol népművelő-, történész- és néprajzkutatóként dolgozik. 1996-tól a Történeti - Néprajzi Osztály vezetője. Szakterületén muzeológusi pályájának kezdete óta résztvevője a régió és a megye tudományos életének. Sok tanulmányt írt, melyek Kecskemét és környéke népéletével foglalkoznak. Iskolatörténeti kutatásai és Klebelsberg Kunó kultuszminiszterségét feldolgozó tanulmányai országosan is ismertté tették a nevét. Megszervezte a Kecskemét várostörténeti, viselettörténeti kiállítást. 
A Katona József Emlékházat emlékhellyé formálta az intézmény szakmai vezetőjeként.
1997 óta a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke és a Honismereti Szövetség országos elnökségének tagja.
Számos szakmai egyesület és civil szervezet tagja - MAMUTT, Pulszky Társaság, Hungarológiai Társaság, Magyar Irodalmi Emlékházak, Kecskeméti Városszépítő Egyesület, Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége.
Rendszeresen szerepel országos szakmai konferenciákon, országos intézmények által szervezett kutatási programokban.
A sajtóban cikksorozatai jelentek meg, publikácisó jegyzéke több száz tétel.
 
 
Elismerései:
 
Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (1996)
Kecskemét Közművelődéséért Díj (1998)
Klebelsberg-díj (2004)
Katona József-díj (2007)
Szilády Károly-díj (2008)
Pilinszky-díj (2012)
Bél Mátyás - Notitia Hungariae Emlékérem (2013)
 
 
Művei: 
 
 
Szerkesztésében megjelent művek:
 
Dokumentumok II. Rákóczi Ferenc korából : kiállítás a Katona József Emlékházban Dobák Géza gyűjteményéből, 2003. 
 
 
Tanulmányok, részművek, cikkek:
 
 
Adalékok a népoktatás történetéhez a XIX. század második felében Kecskeméten és a Kiskunságban 
 
Adatok a reformkori Kecskemét életmódtörténetéhez
 
Egy kecskeméti háziasszony háztartáskönyve 1826 – 27-ből
 
Hiedelmek Kecskemét környékéről
In: Hiedelmek, szokások az Alföldön, 2. kötet, 1992. - p. 829-839.
 
18-19. századi útlevelek jegyzőkönyveinek tanulságai
In: Múzeumi Kutatások Bács-Kiskun megyében, 1992. – p. 83-87.
 
Paraszti értékrend két nemzetiségi közösségben
In: Dunatáji találkozás, 1992. - p. 85-90.
 
Tanyai iskolaépítési akció Kecskeméten 1926-ban
 
Tanyai iskolaépítési akció a Duna-Tisza közén (1926–1930)
In: Oktatás, oktatáspolitika, iskolai élet a 20. század első felében / [Székelyné Kőrösi Ilona, Molnár János, Tóth Ágnes]. - Levéltári füzetek : Bács-Kiskun megye, XI. 1994. p. 5 – 66.
 
A kecskeméti tanyai iskolaépítések Klebelsberg idején
In: Gróf Klebelsberg Kuno emlékezete, 1994. - p. 55-59.
 
Kecskemét város múzeuma
In: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1995. - p. 11-16.
 
Egy megőrzött történelmi városcímer
In: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1995. - p. 271-280.
 
A zsidó elemi iskola Kecskeméten, 1840-1877
In: A zsidó iskolaügy története Magyarországon, 1996. – p. 120-127.
 
Kecskeméti számrovás 1855-ből
In: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1998. - p. 173-180.
 
Képek Irányi István /1889-1971/ rajztanár, festőművész kecskeméti munkásságából
 
Szent István-kultusz a Duna-Tisza közén
In: Ezer év a Duna-Tisza közén, 2001. - p. 83-88.
 
Múzeum zárt ajtókkal 
 
Magyar díszviseletek régen és és ma : kiállítás a Cifrapalotában / társszerző: Bánóczki Péter
 
Egy tanyai gazdaság a 20. század első felében
 
Mesevarázs a Tündérpalotában 
 
Természettudós tanárok 
 
Mindennapok tükre: számadások, gazdasági feljegyzések
 
A kecskeméti cigányság identitástudata napjainkban
In: Szavak szivárványa, 2006. - p. 7-18.
 
Tündérpalota : egy iskolaépület múltja, jelene, jövője 
 
A Szilády-nyomda 
 
Kolozsvári vendégeket várunk 
 
Megemlékezés Katona Józsefről 
 
Kecskeméti honismereti nap 
 
Múzeumok éjszakája 
 
Új szerzemények a Katona József Múzeumban 
 
Miska bácsi levelesládája 
 
Katona József Múzeum 
 
Kecskemét és a Duna-Tisza-csatorna 
 
Tüdős Klára ruhái 
 
Petőfi-konferencia Kecskeméten 
 
Az első Hírös Hét és a kultúra ünnepe 
 
Cigányság és identitás az ezredfordulón 
 
Szlovák Tájház Kiskőrösön 
 
A dal ünnepe (Kecskemét, anno 1909) 
 
Népviseletek gyűjtése a Katona József Múzeumban 
 
„Új művész honalapítás." - 100 éves a Kecskeméti Művésztelep 
 
A Katona József Múzeum történeti kiadványai 
 
A szőlő és a gyümölcs városa, Kecskemét 
 
A "Háromváros" történeti hagyományai 
 
Száz éve történt : A földrengés éve Kecskeméten  
 
 
 
 
 
 
 
Róla szóló cikkek és források:
 
Díjátasádok a városházán
In: Petőfi népe - 54. évf. 17. sz. (1999. jan. 21.) p.
 
Buda bevétele
In: Petőfi népe - 54. évf. 115. sz. (1999. máj. 19.) p.
 
Laudáció Székelyné Kőrösi Ilona tiszteletére / T. Molnár Gizella
In: Honismeret - 32. évf. 4. sz. (2004) p. 101-102. 
 
Átadták a Klebelsberg-díjat
In: Petőfi népe - 59. évf. 91. sz. (2004. ápr. 19.) p. 
 
Díj és laudáció
In: Köztér - 7. évf. 5. sz. (2004. máj.) p.
 
Az elfeledett polgármester : Székelyné Kőrösi Ilona kötete az első világháború városvezetőjéről
In: Kecskeméti lapok 105. évf. 10. sz. (2009. jún. 3.) p.