Mikulás Ferenc Mikulás Ferenc

 
MIKULÁS FERENC

Animációs filmszakember, producer, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója
 

Mikulás Ferenc

 
Kaposváron született 1940. augusztus 17-én. Gyermekkorát Dunapatajon töltötte 1943-tól 1954-ig. Édesapja korán meghalt, ezért édesanyja egyedül nevelte fel öccsével és nővérével együtt. Első filmélményét négyéves korához köti, amikor a második világháború idején a szovjet csapatok átvonultak a Dunántúlra Dunapatajnál. A tisztek egy része egy ideig náluk lakott és ekkor vetítettek egy, a németek kegyetlenkedéseiről szóló filmet. Nagy hatással volt rá az ötvenes évek filmművészete, például Eisenstein filmjei, de mégsem ezek az élmények, hanem az irodalmi hatások terelték az animációs film felé.
Középiskoláit a kunszentmiklósi gimnáziumban kezdte, de 1956. október 24-én szavalt a település főterén és a gimnáziumi sztrájk egyik fő szervezője volt, emiatt eltávolították az iskolából. Végül Kalocsán érettségizett le 1959-ben, majd több sikertelen felvételi vizsga után segédmunkásként dolgozott. A katonaságnál a politikailag megbízhatatlanok zászlóaljába került Nyíregyházára. Dolgozott a Térképészeti Hivatalnál mint segédmunkás és geodéta.
A honvédségnél ismerkedett meg Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter unokájával, aki felhívta figyelmét a Bács-Kiskun megyei filmstúdióra. Itt ismerkedett meg a filmkészítéssel: forgatással, laborálással, vágással, hangosítással és kópiakészítéssel is foglalkozott. A Pannónia Filmstúdióban is eltöltött egy évet Budapesten.
 
Filmstúdió
 
 A Kecskeméti Animációs Filmstúdió
 

A Pannónia Stúdió kecskeméti műtermének létrehozásakor stúdióvezetőnek nevezték ki 1971-ben. A Pannónia kecskeméti bővítése a kecskeméti származású Matolcsy György ötlete volt, aki ekkor a Pannónia igazgatója volt. Az ekkor mindössze 31 éves Mikulás Ferenc Kecskeméten és környékén, Bács-Kiskun megye településein, valamint Pécsett és Szegeden is kereste leendő munkatársait. Az előkészületekre egy év állt rendelkezésére és végül 50 jelentkező közül választotta ki azt a 13 munkatársat, akikkel megkezdték a munkát. A kezdő csapat tagjai voltak például Tóth Pál, Újvári László, Horváth Mária, Törőcsik Jolán, Palkó Pál, Balanyi Károly, Kalmárné Horóczi Margit, Ruszt József, Gémes József, Pethő Zsolt és az iparművészeti egyetem tanárai. Az induláskor 4-5 hónapos képzést is tartottak az új kollégáknak, ezen belül Mikulás Ferenc filmtörténeti- és filmtechnikai ismereteket tanított. Tanulmányi csereutakkal biztosították maguknak a külföldi tapasztalatszerzést, így jutott ki például a svédországi Lundba, ahol vetítéseket tartott, de népszerűsítette a stúdió filmjeit a Canadai Filmintézetben, ill. Párizsban és Krakkóban is. A stúdióban már az első években is törekedtek a kísérleti, szerzői filmek készítésére, melyeknek elfogadtatásában nagy jelentőségű volt Bódy Gábor közreműködése, segítsége. A Soros Alapítvány támogatásával nemzetközi ösztöndíjrendszert is indítottak, amit külföldi fesztiválokon hirdettek. Ez fontos kapcsolatokat és ösztöndíjasokat hozott. Ők munkákat is szereztek, pl. Svájcból, vagy a bécsi Magyar Intézetben történt vetítés után Ausztriából, de sokat jelentettek a fesztiválokon történt személyes találkozások is. A külföldi munkák magasabb díjából tudták fejleszteni az eszközöket, szoftvereket vásárolhattak.
Az ösztöndíjrendszer eredményességét jól mutatja a belga Luc Degryse esete, aki több hónapos ittléte alatt elkészítette szerzői filmjét, ami abban az évben elnyerte a magyar kritikusok díját (Souvenir, 1987).
A stúdió először a Patika Múzeum épületében dolgozott, de az épület nagyon rossz állapotban volt. Az akkori kulturális miniszter, Pozsgay Zsolt és Tóth Menyhért festőművész közbenjárására azonban megteremtették az anyagi feltételeket egy új épület létrehozására, mely Kerényi József tervei alapján készült. A Liszt Ferenc utcai stúdió építését 1980-ban kezdték el és 1981. június 17-én adták át.
1975-ben készítik el külföldi megrendelésre az Egér a Marson című első önálló rajzfilmsorozatot és 1979-ben készül el a stúdió első szerzői filmje, Hegyi-Füstös László Regölés című alkotása. 1981 októberében Budapesten is bemutatkozik filmjeivel a stúdió a Horizont moziban.
A Kecskeméti Animációs Filmstúdióból 1991-ben Kecskeméti Animációs Filmgyártó Vállalat lett, majd 1993-tól az önkormányzattal összefogva önálló vállalkozássá alakult Kecskeméti Animációs Filmgyártó és Forgalmazó Kft. (Kecskemétfilm Kft.) néven. Munkatársaival sok országosan és nemzetközileg ismert és elismert animációs filmet hoztak létre, mint a Magyar népmesék-sorozat, a Mondák a magyar történelemből, a Mesék Mátyás királyról vagy a Vízipók-csodapók sorozat, melynek három sorozata a stúdió legsikeresebb animációja.
A sorozatokon és az egész estés animációs filmeken kívül kezdettől fogva kollázs- vagy tárgyanimációk, naturfilmeket felhasználó munkák is készültek, 2012 februárjában pedig már 3D-technikával felszerelt új stúdiót is létrehoztak. A térhatású laborban Rátai Dániel Leonar3Do elnevezésű találmányát is használják. A stúdió mindezek mellett grafikai kivitelezéssel és arculattervezéssel is foglalkozik.
A műhely folyamatos megújulását helyi vagy Kecskemétre érkező művészek is biztosították. Dolgozott a műhellyel például Schéner Mihály, Gyulai Líviusz, Orosz István, Milorad Krstić, de állandó alkotója a stúdiónak például Szilágyi Varga Zoltán, Szoboszlay Péter, Nagy Lajos, Horváth Mária vagy Neuberger Gizella. A Kecskemétfilm Kft. munkáinak többségét ma már a koprodukciók teszik ki, önálló film készítésére nincs megfelelő anyagi forrásuk.
Két Oscar-díjra jelölt animációs film is a műhelyben készült: a spanyol egész estés Chico és Rita, valamint a Kells titka című ír történelmi kalandfilm is túlnyomó részt Kecskeméten készült. A két Oscar-jelölés mellett Arany Pálma- és Arany Medve-nominációt is magukénak tudhatnak. 2011-ben a műhely és vezetője, Mikulás Ferenc Magyar Örökség-díjat vehetett át a magyar irodalom népszerűsítéséért, többek között Arany János, Pilinszky János, Örkény István, Weöres Sándor műveinek megfilmesítéséért.
1985 óta szervezi a kecskeméti animációs filmfesztiválokat. Az első fesztivált 1985. július 13-tól 16-ig rendezték meg. Rendszeresen indítanak animációs tanfolyamot Kecskeméten. 1993 szeptemberétől a Kandó Kálmán Szakközépiskolában művészeti szakközépiskolát szerveztek aimációs szakkal. A kecskeméti fesztivál mellett nemzetközi fesztiválokon Mikulás Ferenc rendszeresen zsűritag, például Törökországban, Koreában, Olaszországban, Kínában.
Az MDF kecskeméti szervezetének egyik alapítója volt. Első felesége, Szarvas Judit sokat segítette a stúdió létrehozásában. Második feleségével, Varga Mártával húsz éve él házasságban. Első házasságából egy fia, második házasságából egy fia és egy lánya született.
 
 
KAFF 2011
 
Mikulás Ferenc a 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon 2011-ben
 
 
Fontosabb tagságai és díjai:
 
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságának külső tagja (1995)
Az Animációs Filmművészek Nemzetközi Szövetsége (ASIFA) igazgató-tanácsának tagja. (1996-től 2000-ig)
Az NKA Mozgókép Szakmai Kollégium tagja (2003)
A Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának alapító tagja (2005). 
Elismerései: Munka Érdemrend Ezüst Fokozata (1987)
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, polgári tagozat (1996)
A kunszentmiklósi Baksay Sándor Gimnázium PRO SCOLA díja (a stúdió részére) (2003)
Az Olasz Filmművész Szövetség kitüntetése (2004)
Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja a Kecskemétfilmnek (2005)
Balázs Béla-díj (2008)
Bács-Kiskun Megyei Príma Díj (2008)
„Rendületlenül” Diploma – a Magyar Szellemi Védegylettől (2008)
Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011)
Kecskemét Város Díszpolgára (2015)
Raoul Wallenberg-díj (2016)
Prima Primissima Díj (2016)
 
Ajánló munkáiból:
 
 
Szemszög : a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál napilapja
[Felelős kiadó. A lap megjelent: 1996. 1. sz. (jún. 5.) - 1996. 5. sz. (jún. 8.) és 2005. 1. sz. (jún. 15.) – 2005. 5. sz. (jún. 19.)]
 
KAFF 2002 : 6. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
[A bevezetőt írta és a kötet felelős kiadója.]
 
KAFF 2005 : Kecskemét Animation Film Festival
[A bevezetőt írta és a kötet felelős kiadója.]
 
 
 
 
Kecskeméti Paletta 2009 : Mikulás Ferenc ajánlja
In: Petőfi népe. - 64. évf. 121. sz. (2009. máj. 25. hétfő), p. 4.
 

Ajánló munkásságáról, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió tevékenységéről és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról szóló irodalomból teljes szöveggel:
 
Pénz a rajzasztalon : Animációs filmbiznisz / Halaska Gábor
 
Reflektorfényben az animáció : Mikulás Ferenc: Magyar filmeket kell készítenünk, magyar kultúrát kell közvetítenünk / Muray Gábor
In: Magyar nemzet. - 68. évf. 161. sz. (2005. jún. 15. szerda), p. 14. Tovább a teljes cikkhez >>
 
Trükkasztal : Mikulás Ferenc a nagyvilág animációs gyűjteményeiről, a kisemmizett műfajról és a pusztulásra ítélt filmművészeti hagyatékokról / Lőcsei Gabriella
In: Magyar nemzet. - 70. évf. 155. sz. (2007. jún. 9. szombat), Hétvégi magazin mell., p. 34. Tovább a teljes cikkhez >>
 
 
Nap mint nap rálelni a boldogságra : Mikulás Ferenc Kecskemétet a hazai animáció fellegvárává tette / Gál Orsolya
 
 
Animációs fesztivál félezer vetítéssel : Fél évszázad Oscar-díjasai mellett erotikus animációk bemutatója a KAFF műsorán / Bársony Éva
 
Európa is elismeréssel adózik a KAFF-nak : Kecskeméti sikerek / Gál Orsolya
 
 
Központosított mecenatúra : "Hontalanná" váltak az animációs tévésorozatok / Varsányi Gyula
 
 
További ajánló a Katona József Könyvtár gyűjteményéből:
 
Rajzfilmsiker Espinhóban : Molnár Péter Nemzetközi "pálmái" / Koloh Elek
In: Petőfi népe. - 38. évf. 298. sz. (1983. dec. 18.), p. 5.
 
Egyedi rajzfilmek, sorozatok, sikerek : Új alkotások és anyagi gondok / Koloh Elek
In:  Petőfi népe. - 42. évf. 203. sz. (1987. aug. 29.), p. [5.]
 
Akik a rajzfilm figurákat életre keltik... / lejegyezte és szerkesztette Kiss Márta
In: Köztér. - 1. évf. 4. sz. 1998 Október Köztér, p. 4-5.
 
KAFF '99 / Daróczi Kiss Márta
In: Köztér. - 2. évf. 5. sz. (1999. máj.), p. 12.
 
Három évvel ezelőtt kezdtünk készülni : Beszélgetés Mikulás Ferenc fesztiváligazgatóval
In: Grádics. - 3. évf. k.sz. (1999. jún. 10.), p. 10.
 
Kecskemét a Hírös rajzfilmváros : [Riport] / Vadas Zsuzsa
In: Nők lapja. - 50. évf. 27. sz. (1999. júl. 07.), p. 78-79.

Kecskemét a rajzasztalon : Animációs készülődés a harmadik évezredre / Havran Zoltán
In: Magyar nemzet. - 63. évf. 30. sz. (2000. febr. 5.), Millennium mell. p. 4.

A művelődés szolgálatáért
In: Köztér. - 3. évf. 4. sz. (2000. ápr.), p. 10.
 
Jó érzés bejönni dolgozni / Mikulás Ferenc, Ábrahám Eszter
In: Petőfi népe. - 55. évf. 216. sz. (2000. szept. 14.), p. 4.
 
A hírös animáció : Folyamatos munka a harmincéves Kecskemétfilmnél
In: Világgazdaság. - 33. évf. 99. = (8114.) sz. (2001. máj. 25.), p. 9.
 
30 éves a kecskeméti rajzfilmstúdió - filmekről, művészetről, közösségről - a jubileum kapcsán : A megvalósult lehetőségek : [Int.] / Mikulás Ferenc
In: Kecskeméti lapok. - 97. évf. 25. sz. (2001. jún. 28.), p. 4.
 
Harmincéves a stúdió : Az animációs filmgyártás központja / Balai F. István
In: Petőfi népe. - 56. évf. 151. sz. (2001. jún. 30.), p. 6.
 
Kecskemét az animáció fővárosa / Eszéki Erzsébet
In: Világgazdaság. - 34. évf. 114. = (8375.) sz. (2002. jún. 14.), p. 8.
 
Kitüntetést kapott Mikulás Ferenc
In: Metro. - 5. évf. (2002. okt. 24.), p. 6.
 
Folytatódnak a Magyar Népmesék
In: Kecskeméti lapok. - 98. évf. 46. sz. (2002. nov. 28.), p. 9.
 
Doktor Bubó jellemrajza : Kerekasztal-beszélgetés az animációsfilm-művészetről / Lőcsei Gabirella
In: Magyar nemzet. - 65. évf. 291. sz. (2002. dec. 14.), p.30-31.
 
Meséinkben a nemzeti kultúránk : Mikulás Ferenc: sajnálatos, hogy rajzfilmjeinket nem láthatják a gyerekek / Barta Zsolt
In: Petőfi népe. - 58. évf. 7. sz. (2003. jan. 9.), p. 4.
 
Fesztiváli sikerek, szakmai elismerések
In: Kecskeméti lapok. - 99. évf. 3. sz. (2003. jan.30.), Jelenvaló mell. p. 10.
 
A magyar népmesék hagyományos értékeket közvetítenek : [Int.] / Borzák Tibor
In: Szabad föld. - 59. évf. 7. sz. (2003. febr. 14.), p. 23.
 
Rajzfilmes sikerek : [Int.]
In: Kecskeméti lapok. - 99. évf. 32. sz. (2003. aug. 19.), Jelenvaló mell., p. 6.
 
A kiénekelt sajt esete : Generációs feszültségek és pénzhiány nehezíti a magyar animációs filmesek munkáját / Mézes Gergely
In: Magyar hírlap. - 37. évf. 239. sz. (2004. okt. 12.), p. 14.

Remeklő rajzfilmesek
In: Kecskeméti lapok. - 100. évf. 42. sz. (2004. okt. 28.), p. 5.
 
Világszerte sikeresek a Kecskemétfilm produkciói : Remeklő rajzfilmesek
In: Kecskeméti lapok. - 100. évf. 43. sz. (2004. nov. 18.), Jelenvaló mell., p. 1, 3.
 
A Mozgógép Szakmai Kollégium tagjai
In: NKA hírlevél. - 12. évf. 7. sz. (2005. márc. 22.), p. 241.
 
Húsz éve kezdődött : [Int.]
In: Kecskeméti lapok. - 101. évf. 22. sz. (2005. jún. 16.), KAFF 2005 mell., p.1.
 
Ahol nem csak nézni lesz szabad : Európában egyedülálló intézményt álmodtak meg a hazai rajzfilmek fellegvárában
In: Petőfi népe. - 60. évf. 224. sz. (2005. szept. 24. szombat), p. 2.
 
Díjazták a magyar rajzfilmeket / R. J.
In: Petőfi népe. - 60. évf. 236. sz. (2005. okt. 8. szombat), p. 2.
 
Cserépbaba és varázslat
In: Kecskeméti lapok. - 101. évf. 47. sz. (2005. dec. 22.), p. 9.
 
A hazai animáció központja
In: Krónika 2005 / szerk. Szutor Enikő . - [Kecskemét] : [Kecskeméti Lapok Kft.], [2006]. - p. 12.
 
35 éves a kecskeméti rajzfilmstúdió
In: Kecskeméti krónika 2006 / [szerk. Szutor Enikő] . - Kecskemét : Kecskeméti Lapok Kft, 2006. - p. 17.
 
Szűkül a játéktér az olcsó és gyors távol-keleti stúdiók miatt
In: Petőfi népe. - 61., [évf.] 152. sz. (2006. júl. 1. szombat), p. [1.], 5.
 
Harmincöt éves a kecskeméti rajzfilmstúdió
In: Kecskeméti lapok. - 102. évf. 26. sz. (2006. júl. 20.), p. 8.
 
Pillanatfelvételek egy életről : Mikulás Ferenc / Bahget Iskander
In: Kecskemét magazin. - 1. évf. 7. sz. (2006. aug.), p. 22.
 
Eltűnt a magyar rajzfilm a képernyőről : A köztévé és az állam is kivonult az értékteremtő és népszerű hazai animáció készítéséből
In: Népszava. - 218. sz. (2006. szept. 16. szombat), p. 6.
 
Újra verset mond a kicsapott diák : A város szép gesztussal "rehabilitálja" Mikulás Ferencet / Rákász Judit
In: Petőfi népe. - 61., [évf.] 248. sz. (2006. okt. 21. szombat), p. 7.
 
Beszélgetés a magyar animációs filmek esélyeiről
In: Magyar hírlap. - 41. évf. 31. sz. (2008. febr. 6. szerda), p. 17.
 
Titkos vetítés a parókián : Olasz partnerrel készülhetnek magyar népmesék? / Rákász Judit
In: Petőfi népe. - 63. évf. 57. sz. (2008. márc. 7. péntek), p. 2.

Mikulás Ferencet nem érintette meg a giccs / Balai F. István
In: Petőfi népe. - 63. évf. 64. sz. (2008. márc. 17. hétfő), p. [1], 9.
 
Elismerő okleveleket adott át a polgármester
In: Metro. - 2008. ápr. 3. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.
 
Átadták a Területi Príma Díjakat : "Tisztelet a tudománynak és a kultúrának!" / Sipiczki Sándor
In: Kecskeméti lapok. - 104. évf. 34. sz. (2008. dec. 3.), p. 8-9.
 
Értéket teremt a rajzfilm : [Int.]
In: Metropol. - 2008. dec. 4., Kecskemét mell. p. 2.
 
Erős közösség, sokszinűség : Beszélgetés Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft és a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatójával / Józsa Ágnes
In: Kritika. - 38. évf. 11. sz. (2009. nov.), p. 6-8.
 
Kecskemétről az Oscar-jelölésig
In: Blikk. - 17. évf. 34. sz. (2010. febr. 4. csütörtök), p. 8.
 
Hol volt, hol nem volt üzlet : Kecskemétfilm Kft. / Torontál Zoltán
In: Figyelő. - 54. évf. 7. sz. (2010. febr. 18-24.), p. 35-36.
 
Kecskemét Kínában : Animációs csúcstalálkozó 12 rajzfilmes fesztivál képviselőivel / Rákász Judit
In: Petőfi népe. - 65. évf. 124. sz. (2010. máj. 31. hétfő), p. 5.
 
Kínában is sikeres a magyar animáció / Gál Orsolya
In: Kecskeméti lapok. - 106. évf. 22. sz. (2010. jún. 16.), p. 10.
 
A kecskeméti animáció atyját köszöntötték
In: Kecskeméti lapok. - 106. évf. 31. sz. (2010. aug. 18.), p. 16.
 
Az idő végül bennünket igazolt : Mikulás Ferenc dilemmákról, túlélésről és örömökről - 70. születésnapja apropóján : [Int.] / Rákász Judit
In: Petőfi népe. - 65. évf. 207. sz. (2010. szept. 6. hétfő), p. 9.
 
Az animációs filmek hol versengjenek?
In: Petőfi népe. - 65. évf. 239. sz. (2010. okt. 13. szerda), p. 2.
 
Díjazták a fesztiválokat : Három lett hivatalosan is kiváló
In: Petőfi népe. - 65. évf. 281. sz. (2010. dec. 3., péntek), p. [1], 5.
 
Mikulás Ferenc : [Int.] / Csenki
In: Kecskeméti est. - 13. évf. 11. sz. = (317.) (2011. jún. 2-15.), p. 4-5.
 
A jelentős életmű záloga a tisztesség és a tehetség : [Int.]
In: Petőfi népe. - 66. évf. 137. sz. (2011. jún. 14. kedd), Kaff 2011 mell. p. [1].
 
Megmenekült a KAFF! : Kecskemét az európai animáció fővárosa három napig / Rákász Judit
In: Petőfi népe. - 66. évf. 139. sz. (2011. jún. 16. csütörtök), p. [1], 3.
 
New Yorkban és Londonban a kecskeméti rajzfilmstúdió : A Magyar népmesék után cigány mesékből készülhet újabb mesesorozat
In: Petőfi népe. - 66. évf. 208. sz. (2011. szept. 6. kedd), p. 5.
 
Elkészült a 100. népmese : Szenteste kezdi vetíteni az MTV az új epizódokat
In: Petőfi népe. - 66. évf. 286. sz. (2011. dec. 7. szerda), p. 3.
 
Az idei utolsó örökségdíjakat ma adják át / PION
In: Magyar nemzet. - 74. évf. 345. sz. (2011. dec. 17.), p. 15.
 
Hozzájárultak a Láthatatlan Szellemi Múzeumhoz / R. J.
In:  Petőfi népe. - 66. évf. 297. sz. (2011. dec. 20. kedd), p. 5.

 
Magyar Örökség-díj a Rajzfilmstúdiónak és Mikulás Ferencnek
In: Kecskeméti lapok. - 107. évf. 26. sz. (2011. dec. 21.), p. 13.
 
Nagyító helyett : [Int.]
In: Magyar nemzet. - 75. évf. 23. sz. (2012. jan. 24.), Műsorújság mell. p. 2.
 
Kecskeméten beköszöntött a 3D-korszak / R. Kiss Kornélia
In: Magyar nemzet. - 75. évf. 41. sz. (2012. febr. 11. ), p. 18.
 
Papír nélkül rajzolhatnak : Andy Vajna is ott volt a kecskeméti 3D stúdió átadásán / Rákász Judit
In: Petőfi népe. - 67. évf. 36. sz. (2012. febr. 11. szombat), p. 2.
  
Kecskeméti rajzfilmek Stuttgartban : Az egyik zsűri munkájában Mikulás Ferenc is részt vesz / Zs. D.
In: Petőfi népe. - 67. évf. 110. sz. (2012. máj. 11. péntek), p. 2.
 
Központosított mecenatúra : "Hontalanná" váltak az animációs tévésorozatok / Varsányi Gyula