Hollósy Katalin Hollósy Katalin

 
HOLLÓSY KATALIN
 
grafikus, zománcművész
 
 
Hollósy Katalin
 
 
 
Hollósy Katalin 1955. február 28-án született Nemesnádudvaron. Általános iskolába szülőhelyén járt, majd a bajai Tóth Kálmán Gimnázium francia tagozatán érettségizett.
A középiskola elvégzése után a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát 1979-ben, majd 1987-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakon, 2002-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola művészeti menedzser szakán és végül 2004-ben a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező oklevelet szerzett.
Tanított a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, az Angolkiasszonyok Ward Mária Leánygimnáziumában, egy éven keresztül pedig Kunbaracson volt iskolaigazgató.
A tanítás mellett folyamatosan bővítette tudását. Részt vett a Szappanos István által vezetett, a rajztanárok továbbképzését célzó nyári táborokon is. Később megismerkedett a tűzzománcozással, mely a színes ceruza mellett fő műfaja lett. A tanítás során az általa vezetett zománcműhelyben a diákjaival is megismertette és megszerettette ezt a technikát.
1999-ben Turi Endre invitálását elfogadva a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyének munkatársa lett, melynek pedig 2013. január elsejétől vezetői tisztjét tölti be.
Műveit számtalan hazai és nemzetközi zománcművészeti kiállításon mutathatta be, többek között 1994-ben a salzburgi Taxham Galériában, 1998-ban a Kecskeméti Képtárban, 2000-ben az Újpest Galériában és Strohner Józseffel, Balanyi Károllyal összefogva Svájcban, Glattfeldenben, a Galeria Quattropaniban 2005-ben.
 
 
Díjak:
 
1987 Országos Alkotóművészeti Kiállítás Iparművészeti Kategória díja,
1989 „Vigyázat, Törékeny!” – a Holland és a Magyar Televízió díja,
1990 Bács-Kiskun Megyei Kiállítás grafikai díja,
1996 „Téli Tárlat” grafikai díj,
2004  II. Budafoki Nemzetközi Zománcművészeti Triennále díja /MAOE/,
2009 I. Ukrajnai Nemzetközi Zománcművészeti Fesztivál díja – Ukrajna,
2010 „Fehér éjszakák képei” I. Szentpétervári Nemzetközi Zománcművészeti Biennále díja, Oroszország,
2011 „Special Award” – a Japán Zománcművészek Társaságának 44. Nemzetközi Kiállítása, Japán;
          „Tűzvirág” III. Nemzetközi Zománcművészeti Kiállítás díja, Naszvad, Szlovákia,
2012  „Special Award” – a Japán Zománcművészek Társaságának 44. Nemzetközi Kiállítása, Japán; 
           „Tűzvirág” IV. Nemzetközi Zománcművészeti Kiállítás díja, Naszvad, Szlovákia;
           XXXVIII. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nagydíja, Kecskemét;
          „Beyond Borders: Experimentation and Innovation in Enameling” 11th International Juried Enamel Exhib.;        
          „Legyen a zene mindenkié” országos kiállítás, KMJV díja
           NCEG, California, USA;
 
 
Ösztöndíjak:
 
 
1988 Bács-Kiskun Megyei Tanács Művészeti Ösztöndíja,
1991 Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep ösztöndíja,
1992 Kecskemét Város Művészeti ösztöndíja,
1995 Művelődési Minisztérium Eötvös József Alapítvány ösztöndíja,
1995 Studenicai Nemzetközi Biennálé ösztöndíja -grafika (Jugoszlávia),
1998  Viborg Város Grafikai ösztöndíja -grafika (Dánia),
1999  Nagyenyed Ösztöndíja /Aiud/-grafika ( Románia),
2001  NKA támogatásával. I. Indiai Nemzetközi Zománcművészeti Találkozó ösztöndíja,
2003 Erfurti Werkstette ösztöndíja (Németország); NKA, részvétel a Morez-i Nemzetközi Zománcművészeti Találkozón,
2005 Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíja murália befejezésére; Kecskemét MJV ösztöndíja;
         NKA, részvétel az I. Weimari Nemzetközi Zománcművészeti találkozón ,
2006 Kecskemét MJV ösztöndíja,
2007, 2009. Frydlanti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpózium ösztöndíja (Cseh Közt.),
2008 NKA, részvétel a 42. Japán Nemzetközi Zománcművészeti Kiállításon; NKA, részvétel az I. Ukrajnai Nemzetközi Zománcművészeti Fesztiválon,
2009 INTERART 2009, Nagyenyed, Nemzetközi Művésztelep ösztöndíja (Aiud, Románia),
2010 Kecskemét MJV, részvétel az I. Szentpétervári Nemzetközi Zománcművészeti Biennálén,
A Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával több alkalommal dolgozhatott a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen.
 
 
Művei gyűjteményekben:
 
 
Alkotótelepek Gyűjteménye, Aiud, Románia;
Frydlanti Nemzetközi Zománcművészeti Gyűjtemény, Frydlant Muzeum, Cseh Köztársaság;
Gyulavári Almássy-Wenckheim Kastély Kortárs Gyűjteménye;
Katona József Múzeum, Kecskeméti Képtár, Kecskemét;
Kutna Hora Város Gyűjteménye, Cseh Köztársaság;
Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely Gyűjteménye, Kecskemét;
Petőfi Emlékmúzeum, Kiskőrös;
Thompson Enamel – Kortárs Zománcművészeti Múzeum Gyűjteménye, USA;
Tiszakécskei Alkotótelepek Gyűjteménye;
Studenicai Grafikai Gyűjtemény, Szerbia;
Nemzetközi Kortárs Zománcművészeti Gyűjtemény, Ukrán Iparművészeti Múzeum, Kiev,
TŰZVIRÁG Naszvadi Képzőművészeti Szabadiskola, Szlovákia.

 
 
Róla szóló cikkek, források:
 
 
Amerikában díjazták a művésznőt : Kaliforniai élményeiről mesélt Hollósy Katalin / Popovics Zsuzsanna.
In: Petőfi népe. - 68. évf.  78. sz. ( 2013. ápr. 4. csütörtök ), p. 2.
 
Baja. Közös kiállításon áll a vonatkerti gyakorló 10 éves iskolagalériában közönség elé Hollósy Katalin grafikus- és tűzzománc, Jászberényi Matild textil- és Klossy Irén grafikusművész...: [Hír]. - (A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig)
In: Petőfi népe. - 60. évf. 230. sz. (2005. okt. 1. szombat), p. 3.
 
Büszke vagyok a szülőfalumra / Hollósy Katalin
In: Petőfi népe. - 54. évf. 233. sz.  (1999. okt. 6., szerda ), p. 10.
 
Ember és természet zománcképei.
In: Kecskeméti lapok. - 103. évf. 35. sz. (2007. okt. 18.), p.18.
 
Egy este a szkítákról, Hollósy Katalinnal : [Hír] / P. Zs.- (Hírsáv)
In: Petőfi népe. - 68. évf.  65. sz. ( 2013. márc. 19. kedd ), p. 2.
 
Hollósy Katalin három alkotását válogatták ki a japán tárlatra / B. F. I.
In: Petőfi népe. - 63. évf.  283. sz. ( 2008. dec. 4. csütörtök ), p. 4.
 
Hollósy Katalin képzőművész kiállítása nyílt meg múlt héten Baján, az újvárosi Általános Művelődési Központ iskolagalériájában. A megnyitót Kovács Zita művészettörténész ... : [Fotóhír] / Lőrinczi Csaba
In: Petőfi népe. - 54. évf. 113. sz.  (1999. máj. 17. ), p. 2.
 
Hollósy képei. Kecskemét. Hazatérések ... címmel nyílt meg Hollósy Katalin zománcművész tárlata a Hírös Agórában ... : [Fotóhír] / S. H.
In: Petőfi népe. - 70. évf.  274. sz. (2015. nov. 23. hétfő), p. 5.
 
Kellő hőfokon átégetve : Hollósy Katalin kiállítása Kecskeméten / Rákász Judit.
In: Magyar teátrum. - 6. évf. 10. sz. ( 2014. dec. ), p. 24.
 
 
Lángokkal írt zománc-álmok / Bera Linda.
In: Kecskeméti lapok. - 103. évf. 28. sz. (2007. aug. 30.), Magyar múzsa mell., p.8.
 
 
 
Zománcmeditációk a színházban / P. Zs.
In: Petőfi népe. - 69. évf.  274. sz. (2014. nov. 25. kedd), p. 2.
 
A zománcművészet földjén... : Hollósy Katalin zománcművész kiállításáról, sikereiről / Feledy Balázs
In: Magyar iparművészet. - 3. ( 2011 ), p. 47-50.